Egy igazán kényelmetlen cikk

Ültél már kényelmetlen ülésben? Most is abban ülsz? Garantáljuk, hogy annyira még nem ültél rosszul, mint amennyire ezekben a székekben lehetett. Jöjjenek az igazi kínzószékek!

Miért születtek a kínzószékek?

Az ember kíváncsi lény, a kérdéseknél pedig csak a válaszokat szereti jobban. De mi van akkor, ha valaki nem akar válaszolni a kérdéseinkre? Valahogy rá kell vennünk! A középkorban egész arzenált alkottak az igaz válaszok kicsikarására, és ebben elévülhetetlen érdemei vannak az egyháznak. Az inkvizíció tagjai a “cél szentesíti az eszközt” jegyében igen kreatív megoldásokkal álltak elő.

A vallatás logikája

Fontos tudni, hogy a kínzással történő információszerzésnek két lépcsője van. Az első lépcsőben születik meg a válaszok java, és ez nem is jár fájdalommal, mivel itt csupán megfélemlítésről van szó. Valójában a rettegés, a fenyegetettség érzése, a félelem maga viszi rá a válaszadót arra, hogy valljon. Ezt vagy úgy érik el, hogy megmutatják, elmagyarázzák neki a rá váró borzalmakat, vagy pedig valaki mást kínoznak meg a szeme láttára. Ez a fázis főleg azokban az esetekben hatékony, amikor az illető birtokában van az információnak, amit meg akarnak szerezni tőle. A középkorban azért is volt ajánlatos elkerülni bármiféle fizikai sérülést, mert a sebek sokszor elfertőződtek, és már a legkisebb sebesülésbe is bele lehetett halni, ha nem tudták megfelelően fertőtleníteni.

A második lépcső a valódi kínzás. Ez azokban az esetekben jellemző, amikor valaki azért nem tud megfelelő választ adni a kérdésekre, mert nem tudja a feleletet, vagy ellenkezik a meggyőződésével az, amit hallani akarnak tőle. Ilyen esetekben valóban csak a fizikai fájdalom képes megtörni a szellem ellenállását.

Variációk kínzásra

Az első klasszikusunk a szögekkel kivert szék, melyet mindenki láthatott már filmek díszletei között, netán lovagi játékokon vagy középkort bemutató tárlatokon. Az eszköz lényegében kétféleképpen működik: egyrészt a beleültetett személy saját súlyánál fogva nehezedik a tüskékre, másrészt a felállását megakadályozó csatok miatt bármilyen mozgást is végez, a teste valamilyen hegyes felülettel találkozik. Sem nyugalomban, sem mozgásban nem túl kényelmes.

Később még azzal is tetézték a fájdalmakat, hogy ha fémből készült a szék, alatt tüzet raktak, és a szerkezet lassan átforrósodott.

Az előzőhöz hasonló ülőalkalmatosság a képen is látható pengés kivitelben “kényeztette” vendégeit. Funkciója és működése is azonos volt, mint a tüskés testvéréé, ezen azonban még kényelmetlenebb volt az "ülés", hiszen a pengék a legkisebb mozgásra is mélyen a húsba martak.

Egy másik klasszikus a Júdás székének nevezett “szék” volt, mely sem háttámlával, sem kartámasszal nem rendelkezett, sőt, tulajdonképpen ülőfelülete sem volt. Az áldozatot kötelekkel emelték fölé, majd a karóba húzás elvét követve a gravitációra bízták a munkát.

Ez a szék is felbukkant több tévésorozatban is, legutóbb épp a nagy sikerű HBO-s Borgiák-ban. Ennek oka nem csak a szék puszta borzalma, hanem az is, hogy az elmúlt pár száz évben az emberek ingerküszöbe a fizikai brutalitást és a fájdalmat illetően is jelentősen csökkent. Abban a korban, amikor ezekkel az eszközökkel "együtt kellett élni", féltek tőlük az emberek, de semmiképpen sem borzongtak bele. Manapság a nyugati társadalmak lakóinak elég megmutatni egy ilyen eszközt, és máris erős szorongás fogja el őket. (Ugyanilyen érdekes tény, hogy a vér látványa "modern korunkat" megelőzően szintén általános volt, senkiben sem váltott ki undort, manapság azonban a legtöbben fintorgunk, sőt egyesek még el is ájulnak a láttán.)

Az eddigi eszközök esetében a kínzónak nagyon kényelmes volt a dolga, mert nem kellett testi erőt kifejtenie. Voltak azonban olyan eszközök is, amiknél keményen dolgozni kellett az eredményért. Ilyen volt a térdroppantó, melyet az említett testrész magasságában helyeztek el, és a menetes rudak segítségével csavarták össze a kínzószerkezet két felét. Sokszor alkalmazták ülve is, mert így nagyobb fájdalmat okozott.

Az olasz csizma fogalma minden bizonnyal sokkal kellemesebb érzéseket idéz bennünk, mint a spanyol csizmáé. Utóbbit a spanyol inkvizíció fejlesztette ki. Az eszköz két homorú, a láb alsó és felső részét követő darabból állt, belső felén pedig szögek vagy más hegyes kialakítású tüskék voltak elhelyezve. Ez két okból volt igen kellemetlen: egyrészt ráerősítették az ember lábára, és addig kalapálták, amíg ép csont nem maradt odabent, másrészt mert a spanyol inkvizícióra senki sem számít!

Az ember “civilizálódásával” párhuzamosan, elhagyva a középkort, a kínzás módja is merőben megváltozott. Továbbra is széket használtak, de már nem a testet, hanem közvetlenül az elmét támadták. A lesötétített, fejre helyezett doboz elvágta az ember érzékelését a külvilágtól, a hipnózis és a transz kezdetleges módszereivel pedig saját félelmeit fordították a delikvens ellen, vagy olyan dolgokat, érzéseket, benyomásokat hitettek el vele, amik a valóságban nem is léteztek.

És végül következzen egy kis “flash-back” korábbi népszerű írásunkra, melyben híres mozis székeket vettünk sorra. Akkor onnan kimaradt James Bond híres jelenete, amikor is a Világ nem elég-ben Sophie Marceau ültette egy kínzószékbe. Az eszközből a 007-es csak kis segítséggel tudott megszabadulni.