7.000 méter magasról csapódott a hálóba - és túlélte (a háló is)

Sokszor mondjuk, hogy mennyire jók a NET-hálók a székeinknek, de egyesek annyira bíznak benne, hogy 7.000 méter magasról ugranak bele - ejtőernyő nélkül.

7.000 méter magasról csapódott a hálóba - és túlélte (a háló is)

Persze azért az az ernyő, amibe Luke Aikins ugrott bele, nem pontosan egy NET-hálós szék hálója volt, de tulajdonképpen ugyanannak az anyagtechnikai forradalomnak a termékeiről beszélünk.

 

Miért ugrik ki valaki 7.000 méterről ernyő nélkül egy repülőből?

Valószínűleg elsősorban azért, mert amerikáról beszélünk, ott pedig a show visz mindent. Ettől függetlenül az ugrás nagyon veszélyes volt, hiszen egy mindössze 30*30 méteres hálót kellett eltalálnia a két perces szabadesés során, ami 61 méterrel volt a talaj fölött kifeszítve. Ha erős szélbe vagy légörvénybe került volna, esélye sem lett volna pontosan landolni. De inkább nézzétek meg ezen a videón, nagyon félelmetes:

 

 

Aikins hőstette mögött persze most is, mint mindig, a tudomány áll, ez a tudomány pedig neked is segít, hogy jobb és elsősorban egészségesebb székeket vásárolhass.

 

Milyen háló az, ami kibír egy 7.000 méterről becsapódó embert és 5-10 évnyi folyamatos terhelést is?

 

A kérdés teljesen jogos, ugyanis régen ilyesmi nem létezett.

A modern NET-hálók, amik elkapják az őrült szabadesőket és mellesleg ott vannak legjobb hálós székeink háttámláin is, a legújabb anyagtechnikai kutatások eredményei.

Ezek a kutatások vezettek el oda, hogy ma már a legegyszerűbb szöveteket is 3 dimenzióban tervezik, és így is gyártják őket. Régebben a hálóknál a terhelés elosztása csak 2 dimenzióban volt lehetséges, hiszen maga az anyag is 2D-s volt. Ez ma már kiterjeszthető, és a rétegelt NET-hálók az egyik legtartósabb anyagcsalád.

 

 

Ezt annak is köszönhetik, hogy előállításuk már nem a hagyományos "szövőgépeken" történik, hanem 3D-s nyomtatással kerülnek egymásra a rétegeik, amik így bár eltérő, egymást kiegészítő tulajdonságokkal rendelkeznek, mégis intakt egységet alkotnak.

 

Mennyire erős a NET-háló?

Egy kb. 90 kilós ember a 7.000 méteres, 2 perces szabadesés után nagyjából 200 km/h sebességgel halad, hála a Föld gravitációjának. Ezt a sebességet mindössze 1,5 másodperc alatt lassította le teljesen a háló, vagyis elképzelhetitek, milyen elképesztő terhelésnek volt kitéve. 

De nekünk nem ez az érdekes, hiszen ritkán ugrálunk ki repülőkből hálókba.

Számunkra sokkal fontosabb, hogy ugyanezek a hálók egy irodában a napi 10-12 órás munka ellenére is minimum 10 évig szolgálnak.

Szinte elnyűhetetlenek, extrém tartósak. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert sokszor kérdezitek tőlünk, hogy

  • Nem fog a háló kinyúlni?
  • Nem veszti majd a feszességéből?

A válaszunk: egyértelműen nem.

Mióta csak NET-hálós székek hazai forgalmazásban vannak, soha a háló kinyúlása miatt még nem kellett garanciálisan cserélni egyetlen darabot sem.

 

 

Azt is eláruljuk, hogy például az Ergohuman széket már évek óta forgalmazzuk (ahogyan teszik ezt az egészséges ülés elkötelezett prófétái szerte a világon immár 5 kontinensen ezzel a típussal). Ez a szék tetőtől-talpig NET-hálós, mégsem volt még sosem gond vele. Örök darab.

 

A tartósság persze nem minden

Csak azért, mert valami tartós, még nem vesszük meg. A hálós székek nem csak azért hódítanak egyre nagyobb teret, mert prémium megoldást jelentenek az ülés világában, hanem mert

  • egyrészt sokféle színben rendelhetőek, így jól párosíthatóak az ülőlap választott szövetével
  • másrészt nyáron sokkal jobban szellőznek, képtelenség beleizzadni a hálós székbe, nem lesz kellemetlen illata
  • harmadrészt sokkal légiesebb, könnyedebb megjelenést biztosítanak a széknek és az irodának is
  • negyedrészt könnyű mögéjük állítható deréktámaszt szerelni (ezzel sok hálós székünk gyárilag is rendelkezik)

 

Neked nem kell vakon ugranod a hálós megoldásokba

Helyette 100% biztonságot garantálunk, ha kipróbálnád.

Egyrészt bármikor eljöhetsz hozzánk, és bemutatótermünkben megnézheted és kipróbálhatod például az Emagra hálós székeket (amikre amúgy 5 év garancia jár).

Másrészt kérhetsz tőlünk saját irodádba vagy otthonodba teljesen ingyenesen több napra is próbaszékeket, hogy nyugodt körülmények között tesztelhesd le, miért jó a háló.

Harmadrészt a hálós székekre éppen úgy, mint bármelyik másikra, áll a 40 napos teljes pénzvisszafizetési garanciánk úgy magánszemélyeknek, mint cégeknek.


2016.10.20   Horváth Krisztián
Kosárba helyezés
Próbaszék igénylés
Ezt a széket ingyenesen, kötelezettségek nélkül kipróbálhatod saját otthonodban vagy irodádban, több napig is. További részletekért helyezd próbaszék-listádra: