Hogyan válasszak valóban ergonomikus forgószéket?

 

Az ergonómia ma már elcsépelt kifejezés, ugyanakkor valódi jelentéstartalma van: olyan eszközöket, és az ülőmunka során elsősorban olyan székeket takar, amik ténylegesen segítenek egészséged megőrzésében és a kényelem fenntartásában.

Kísérletet teszünk rá, hogy bemutassuk, mitől tud egy forgószék valóban ergonomikus lenni, és milyen olyan koncepciók illetve kiegészítő funkciók vannak, amik ma alkalmassak arra, hogy akár egy gerincgyógyász is ajánlhassa őket.

 


 

Milyen egy jó szék mechanika?

 

Bár első ránézésre sokszor nem látszik, a székek lelkét az alattuk található mechanika képez. Ezeknek nem az a legfontosabb tulajdonsága, hogy mit képesek csinálni a székkel, hanem az, hogy milyen hatással vannak az emberi testre és gerincre.

Sajnos még ma is sok forgószék alatt találhatunk egyszerű hinta mechanikát, ami egyben mozgatja a szék teljes felépítményét. Ebben azonban egyben mozdul a test, és elsősorban a derék-táj is, ez a passzív üléspozíció pedig igen káros. De mik a korszerű megoldások helyette?

Egy igazán jó forgószék dinamikus: engedi a testnek, hogy ülés közben változtasson a pozícióján, sőt, megfelelő esetben akár kényszeríti is erre. Hogyan?

 

Ezt elsősorban szinkron mechanikákkal vagy aktív ülés mechanikákkal lehet elérni. Mik ezek, és mikor javasoljuk?

 

 

napi maximum 8 óra ülés esetén

szinkron mechanikák 

az ülőlap és a hátlap eltérő mértékben (de szinkronban) mozog, így a deréktáji testrész folyamatosan mozog, változik a bezárt szög, ennek köszönhetően eloszlik a medencetáji és deréktáji terhelés is

ezek a megoldások a legtöbb irodában népszerűek, mert egyszerre egészségesek és kényelmesek

napi 8 óránál több ülés esetén

aktív ülés mechanikák 

az ülőlap folyamatosan és minden irányban ki tud térni, így - egy ülőlabdához hasonlóan - teljes mobilitást jelent a testnek, tehermentesíti a gerincet, visszaerősíti a háti mélyizomzatot, fokozza a keringést, és további előnyökkel is jár a test számára

ezeket a székeket a kifejezetten egészségtudatos munkaadók szerzik be, és komoly értéket képviselnek

 

Ma már a korszerű gyártók csak ilyen megoldásokkal szerelik fel forgószékeiket, hiszen ezek teszik lehetővé számodra, hogy akár home officeban, akár az irodában napi 8-12 órát is dolgozhass anélkül, hogy egészségkárosodást szenvednél. De milyen gyártókat ajánlunk?

 

szinkron mechanikák esetében:

 

aktív ülés mechanikák esetében:

 

Bár az egészséges ülés kulcsa a szék mechanikájának típusa, ezen túl ma már számtalan ergonómiai extra is létezik, amiket érdemes megvizsgálni, ha új széket keresünk.

 


 

Milyen funkciókkal rendelkezik egy korszerű forgószék?

 

Mindenki teste más, és mindenkinek más a kényelmes. Ezért fontos, hogyan lehet beállítani egy forgószéket. Ezekből a lehetőségekből mutatjuk a legfontosabbakat:

 

Ülésmélység- állítás 

 

Az ülésmélység nagyon fontos, mert magasságtól függően mindenkinek más hosszúságú a combja, illetve szeret előrébb vagy hátrébb ülni az ülőlapon. Az ülőlap eleje azonban semmiképpen sem vághat be térdhajlatban, mert ez jelentősen növeli a stroke kockázatát.

Negatív dőlésszögű ülőlap és hátlap

 

A negatív dőlésszöggel operáló mechanikák estében az ülőlap és a hátlap képes előrefelé is mozogni, így követi testünk mozgását és folyamatos a komfortérzet.

Állítható fejtámla

 

Nyakunk a teljes gerinchez hasonlóan csigolyákat tartalmaz, amik elsődleges feladata a fej tömegének helyesen tartása. Ennél azonban többet is végez, ezért érdemes lehet fejtámlás széket választani, mert ez tehermentesíti a váll-övet is.

 

Több dimenzióban álítható karfák

 

A karfák kiemelt fontosságúak egy ergonomikus forgószék esetében, hiszen alátámasztás nélkül a karok súlya egész nap húzza a váll-övet, ami nem csak vállfájdalmakhoz, de nyaki fájdalmakhoz is vezethet. Ezért fontos egy jól beállított karfa. 

Jól szellőző kárpitozás és szerkezet

 

A telekárpitos megoldások ideje lejárt, hiszen a NET-hálós ülőfelületeknek számos komoly előnye van a régi, szivacsis-szövetes megoldásokkal szemben. Sokkal jobban szellőznek nyáron, jóval egyszerűbb tisztítani őket, és a testet is hatékonyabban támasztják meg a kritikus pontokon.

 

Minden beállításnál kulcskérdés a próba!

 

A legjobb forgószék is bizonyulhat alkalmatlannak, ha nem kényelmes a számodra. Ezért nagyon fontos, hogy élj a próbalehetőséggel!

 

Bemutatótermi próba

Várunk személyesen a 1131 Budapest, Béke utca 105. szám alatti bemutatótermünkben minden munkanapon 10 és 18 óra között. Az országban egyedülálló módon a teljes SpinaliS, Spinergo, Emagra és Frezza kínálatot megtalálod, emellett számtalan Stulwerk, Topstar, Antares és más gyártó székei, egészségmegőrző megoldásai között is válogathatsz.

Otthoni próbalehetőség

Bizonyos modelljeink mellett megtalálhatod a Próbaszék gombot, mely lehetőséget biztosít számodra, hogy saját munkakörnyezetedben tesztelhess, akár egy hétig is, mindenféle költség vagy kötelezettség nélkül. Otthoni próbára kérheted például az összes SpinaliS és Spinergo széket is.

 

Milyen konkrét típusokat ajánlunk?

 

Összegezve a 2023-as, 2024-es és részben már a 2025-ös statisztikáinkat van pár kiemelten korszerű típus, amit megfontolt vásárláshoz jó szívvel ajánlunk:

  • ERGOHUMAN - ez a típus évtizedek óta az ülőmunka sztárja, nemrég pedig megújult verzióban is elérhetővé vált. 150kg-os XXL teherbírással, minden részletében állítható alkatrészekkel és stílusos, szürke színnel is vár.
  • SpinaliS HACKER - az aktív ülés koronázott királya lassan két évtizede a HACKER, mely számtalan színben elérhető, az Országos Gerincgyógyászati Központ is méltatja, és minden évben az eladási TOP3-ban szerepel.
  • Spinergo OFFICE - szintén az aktív ülés újhullámos képviselője, 5 év garanciával, illetve rögzíthető ülőlappal, így ha kell, hagyományos székként is használható, és ez a változat is terhelhető XXL 140kg-ig.
  • Frezza KIKU - az olasz iparnak is megvan a véleménye az ergonómiáról, ezért alkották meg a Frezza székeket, ezen belül is a KIKU hálós és szövetes megoldásai a legnépszerűbbek, 6 év garanciaidővel.
  • Emagra X4 - a szinkron mechanikás székek egyik klasszikusa, szintén az elmúlt évek céges beszerzési statisztikáinak sztárja, hiszen kiválóan személyre szabható.
  • MIRUS - ez a típus is a teljesen személyre szabható szinkron mechanikás székek vonalát erősíti olyan extrákkal, mint ülésmélység-állítás, negatív dőlésszögű ülőlap és hátlap és önbeállító deréktámasz.
  • MIRNUS - költséghatékony megoldás ülésmélység-állítással.

Segíthetünk a döntésben? A WellWorking kínálatában a legjobb gyártók válogatott termékeit találod meg, legyen szó SpinaliS-ról, Emagráról, Topstarról, Stulwerkről, Spinergóról vagy Antaresről

Keress bennünket bátran, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé tehessük beszerzési folyamatodat!

Kosárba helyezés
Próbaszék igénylés
Ezt a széket ingyenesen, kötelezettségek nélkül kipróbálhatod saját otthonodban vagy irodádban, több napig is. További részletekért helyezd próbaszék-listádra: