Így vásárolnak az okos cégek ergonomikus székeket

Ma már a munkaerő megtartásának egyre fontosabb eszköze a versenyképes irodai környezet, amiben nem csak hatékonyan, de kellemesen is lehet dolgozni. E két szempont összefoglaló neve a wellbeing, ami nagyrészt az ergonómia témakörére épít. De hogyan tudja ezt kiaknázni akár a beszerző, akár a HR-es, amikor konkrét eszközbeszerzése kerül a sor? Ezt fogjuk ma megmutatni!

Így vásárolnak az okos cégek ergonomikus székeket

Cikkünk fókuszában az irodai forgószékek lesznek, hiszen az egészséges és jó közérzetű ülőmunkának ezek a legfontosabb eszközei. Az irodai munkakörök nagy része pedig ülőmunka, sőt, általában véve a társadalom egyre nagyobb százaléka végez ülőmunkát. Ahogy az lenni szokott, a hatás ellenhatást vált ki, és a cégeknek jelentősen megnövekedtek az ülőmunkával kapcsolatos kiadásai, elsősorban három fronton:

  • az eszközök ára: ma már a jó székek nem olcsók (de mindjárt megmutatjuk, hogyan tudsz költséghatékony döntéseket hozni),
  • az ülőmunka által okozott egészségügyi panaszokból fakadó táppénzes kiesések: mozgásszervi panaszok és hátfájás miatt sokan és sok napot tölthetnek táppénzen (vagy dolgoznak kevésbé hatékonyan),
  • a munkaerő fluktuációja: ha egy irodai környezet nem megfelelő, nem versenyképes a konkurensekhez képest, akkor a munkavállalót könnyebb onnan elcsábítani, így a cégnek tetemes költsége keletkezik akár a kiléptetés, akár az új munkaerő toborzása és integrálása kapcsán.

Hogyan hozhat jó döntéseket egy cég ergonomikus eszközök beszerzésekor?

 

Tudjuk jól, hogy a beszerzések fókuszában egyszerre több szempont áll, hiszen 35 éve segítjük hozzá partnereinket egészséges munkaterek megalkotásához. E szempontok között kiemelt szokott lenni az ár, a garanciaidő és a szállítás határideje és módja. Ezek mellett azonban más faktorokat is beemelünk mai elemzésünkbe, hogy megmutassuk, hogyan választanak az igazán profik. Ezeket a témaköröket fogjuk említeni:

  1. Ár vagy ár/érték arány? Mért olcsóbb a drágább?
  2. Költségoptimalizálás beszerzés során: újdonság a lízing lehetősége
  3. Valóban ergonomikus eszközök? Mitől lesz egy forgószék igazán egészséges?
  4. Egyetlen eszköz több ember igényeire szabva? Székek hibrid irodákba.
  5. Döntéstámogatás helyszíni próbalehetőséggel, hogy biztosan megalapozott legyen a választás
  6. Szállítás és logisztika hatékonyan, hogy ne okozzon a beszerzés rejtett költségeket
  7. Konkrét típusok, amiket korszerű irodákba ajánlunk

 


1) Ár vagy ár/érték arány?

 

Nem titok, hogy a beszerzések legfontosabb szempontja a projektre szánt költségkeret. Mivel a beszerzendő eszközök száma általában adott, így a büdzsét osztva a darabszámmal hamar ki szokott jönni, hogy mekkora az egy székre maximálisan elkölthető keret. Ilyenkor a beszerző kolléga ennek megfelelően kezd el vizsgálódni, ami sokszor torz döntéseket eredményez, hiszen a keret/szék összeg ritkán éri el azt az értéket, amiért minőségi széket lehet kapni.

A tapasztalt beszerzők ezért másképpen gondolkodnak: azt vizsgálják, hogy a keretükből hány olyan terméket tudnak megvásárolni, ami megfelel a minőségi és ergonómiai elvárásoknak, és inkább kettő vagy több körben, későbbi időpontokban bonyolítják a beszerzést. Ennek oka főleg az, hogy a drágább, de valóban magasabb minőséget képviselő székekkel hosszabb távon jobban járnak a cégek. Egy forgószéket jó esetben ugyanis nem 1-2 évre, hanem jellemzően 4-6 évre vásárolnak.

Itt lép a képbe a garanciaidő kérdése is: egy-egy termék minőségét kiválóan jelzi, hogy a gyártó vagy forgalmazó milyen garanciaidőt ad rá. A kínálatunkban lévő Spinergo forgószékekre például 5 év, a Spinalis székekre pedig élettartam garancia vonatkozik. Szintén fontos, hogy ez a garancia érvényesíthető is legyen. A WellWorking például évtizedek óta kiemelt figyelmet fordít a szakszerű szervízháttérre, és a Székszerviz szolgáltatásunkon keresztül nem csak eseti, de akár átalánydíjas szervizszolgáltatás is köthető nagyobb székflották üzemeltetésére.

 


2) Költségek optimalizálása a beszerzés során

 

A minőségi eszközök nem olcsóak - ezt minden beszerző megtanulta már. Olcsót venni pedig sokszor drágább, hiszen nem csak arról van szó, hogy a gyengébb minőségű eszközök hamarabb tönkremennek, de plusz logisztikát igényel a cseréjük is, illetve értékes munkaerőt is veszíthetünk miattuk.

Több magasabb árfekvésű minőségi szék beszerzése azonban sokszor okoz problémát, hiszen egyösszegű magasabb kiadással járna. Erre kerestünk megoldást, és 2025 óta a WellWorking kínálatában szereplő eszközökre meg is találtuk!

A nálunk beszerezhető eszközök költségét ugyanis optimalizálhatod lízing segítségével! A GRENKE professzionális pénzügyi hátterével együtt nagyobb összegű eszközbeszerzéseid:

  • akár önerő nélkül, kedvező díjakkal veheted igénybe,
  • a lízingdíjaid költségként elszámolhatóak lesznek,
  • a futamidő alatt végig változatlan díjakkal kalkulálhatsz,
  • a teljes folyamatot biztosítás fedezi,
  • és akár 1-2 munkanapon belül ajánlatot adunk számodra!

Eddig irodai eszközök beszerzését nem tudtad részletre megvalósítani, a WellWorking megoldásával azonban elhárul a legnagyobb akadály a nagyobb összegű beszerzések elől. Ha érdekelnek a részletek, ide kattintva érheted el őket!

 


3) Valóban ergonomikus eszközök?

 

Nem lehet említés nélkül hagyni a tényt, hogy az ergonómia az utóbbi években igen nagy buzzword lett, azaz jelentősen elcsépelte a piac, valamint felhigították a jelentéstartalmát. Sajnos ma már gyakorlatilag minden széket ergonomikusnak hívnak - azokat is, amik 15-20 éves koncepciókra és konstrukciókra épülnek.

Az ergonómia tudomány azonban rengeteget fejlődött az utóbbi évtizedekben, ami az irodai munkára használt eszközökben, így a székekben is megjelent. A wellbeing társadalom ma már nem nevez ergonomikusnak olyan széket, ami nem rendelkezik legalább szinkron mechanikával, de valójában az egészséget leginkább kímélő megoldások már aktív ülés mechanikát használnak. Mindkét megoldás lényege a kipárnázás és kitámasztás helyett a folyamatosan dinamikus üléspozíció megteremtése, ezen belül is részletesebben:

  • a szinkron mechanikák esetében az ülőlap és a hátlap eltérő mértékben (de szinkronban) mozog, így a deréktáji testrész folyamatosan mozog, változik a bezárt szög, ennek köszönhetően eloszlik a medencetáji és deréktáji terhelés is,
  • az aktív ülés mechanikák esetében az ülőlap folyamatosan és minden irányban ki tud térni, így - egy ülőlabdához hasonlóan - teljes mobilitást jelent a testnek, tehermentesíti a gerincet, visszaerősíti a háti mélyizomzatot, fokozza a keringést, és további előnyökkel is jár a test számára.

Az alapvető felépítés mellett a korszerű ergonomikus forgószékek rendelkeznek még számtalan beállítási lehetőséggel, ez azonban már a következő témához vezet bennünket…

 


4) Egy szék, ami több embernek is megfelelő?

 

A hibrid munkavégzés rendszeressé válása óta az irodák befogadóképessége sokszor kisebb, mint az ott dolgozók száma, hiszen nincsen mindenki egyszerre az irodában. Emiatt egy adott eszközt is több különböző testalkattal rendelkező egyén használ, ami komoly kihívást jelent.

Ezért fontos, hogy egy korszerű forgószék jól konfigurálható legyen. Alapvető elvásárnak tekinthető (és ettől csak a speciális aktív ülés mechanikás székek térnek el), hogy:

  • állítható legyen a háttámla magassága,
  • állítható legyen a háttámlától függetlenül a fejtámla és a deréktámasz,
  • állítható legyen a karfák magassága,
  • állítható legyen a szék teljes magassága.

Ezen felül ma már igen gyakori, és elvárható, hogy:

Ha olyan székekkel rendezed be irodádat, ami ezen szempontok többségének megfelel, akkor akár egyetlen típus választásával is megoldhatod az eltérő munkavállalói igények kiszolgálását. Ez nagyban egyszerűsíti a döntési folyamatot. Szakértőink szívesen segítenek akár élőben is, bemutatótermünk teljes kínálatával, de ne feledd, hogy helyszíni próbát is kérhetsz. De mit is jelent ez?

 


5) Döntéstámogatás helyszíni tesztlehetőséggel

 

Sok esetben megtörténik, hogy a dolgozókat is bevonják a megfelelő szék kiválasztásának folyamatába, azonban a távolság vagy az időfaktor miatt mégsem tudják kipróbálni a kiszemelt ergonomikus típusokat. Érthető, hogy munkaidőben erre a vezetőség nem szívesen biztosít irodán kívüli keretet. Ezt szerettük volna hatékonyan orvosolni!

A WellWorkingnél jó ideje hagyomány, hogy helyszíni próbaszékeket biztosítunk céged számára annak érdekében, hogy

  • valós munkakörülmények között tesztelhess,
  • a szék használói találkozhassanak a típusokkal, és megalapozott döntést hozhassanak,
  • akár egy hétig is folyamatosan próbálhassátok a székeket, így a szervezeten belül mindenkinek van bőséges ideje és lehetősége tesztelni,
  • mindezt költség- és kötelezettségmentesen tehetitek meg, hogy szakmai alapon születhessen meg a legjobb döntés.

Azt gondoljuk, hogy egy-egy egészségmegőrző megoldás hatékonysága csak valós körülmények között derülhet ki, ezért ha eszközbeszerzés előtt állsz, kérj tőlünk helyszíni próbalehetőséget!


6) Szállítás és logisztika bonyodalmak nélkül

 

A változás minden cég életében nehéz, és akár láthatatlan költségekkel is járhat. Nagyobb székflották cseréje például sok-sok órányi munkaidő kiesését is eredményezheti, amit veled együtt mindenképpen szeretnénk elkerülni.

Éppen ezért kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy rendelésed:

  • lehetőleg egyetlen napon szállítsuk ki, minél kisebb fennakadást okozva,
  • összeszerelve adjuk át (akár gyors helyszíni szereléssel, legyen szó számtalan emelhető asztalról vagy nagyobb székflottáról),
  • igény esetén elszállítjuk a régi székeket és minden esetben tisztán, kitakarítva, a hulladékokat is elszállítva zárjuk le a munkát.

Ez nem csak kényelmes, de hatékony is a számodra. Szállításunk ráadásul országosan és minden esetben ingyenes!

 


7) Milyen konkrét típusokat ajánlunk?

 

Összegezve a 2023-as, 2024-es és részben már a 2025-ös statisztikáinkat van pár kiemelten korszerű típus, amit megfontolt céges beszerzésekhez jó szívvel ajánlunk:

  • ERGOHUMAN - ez a típus évtizedek óta az irodák sztárja, nemrég pedig megújult verzióban is elérhetővé vált. 150kg-os XXL teherbírással, minden részletében állítható alkatrészekkel és stílusos, szürke színnel is vár.
  • SpinaliS HACKER - az aktív ülés koronázott királya lassan két évtizede a HACKER, mely számtalan színben elérhető, az Országos Gerincgyógyászati Központ is méltatja, és minden évben az eladási TOP3-ban szerepel.
  • Spinergo OFFICE - szintén az aktív ülés újhullámos képviselője, 5 év garanciával, illetve rögzíthető ülőlappal, így ha kell, hagyományos székként is használható, és ez a változat is terhelhető XXL 140kg-ig.
  • Frezza KIKU - az olasz iparnak is megvan a véleménye az ergonómiáról, ezért alkották meg a Frezza székeket, ezen belül is a KIKU hálós és szövetes megoldásai a legnépszerűbbek, 6 év garanciaidővel.
  • Emagra X4 - a szinkron mechanikás székek egyik klasszikusa, szintén az elmúlt évek céges beszerzési statisztikáinak sztárja, hiszen kiválóan személyre szabható.
  • MIRUS - ez a típus is a teljesen személyre szabható szinkron mechanikás székek vonalát erősíti olyan extrákkal, mint ülésmélység-állítás, negatív dőlésszögű ülőlap és hátlap és önbeállító deréktámasz.
  • MIRNUS - költséghatékony megoldás ülésmélység-állítással.

Segíthetünk a döntésben? A WellWorking kínálatában a legjobb gyártók válogatott termékeit találod meg, legyen szó SpinaliS-ról, Emagráról, Topstarról, Stulwerkről, Spinergóról vagy Antaresről

Keress bennünket bátran, hogy gyorsabbá és kényelmesebbé tehessük beszerzési folyamatodat!


2025.05.27   Horváth Krisztián
Kosárba helyezés
Próbaszék igénylés
Ezt a széket ingyenesen, kötelezettségek nélkül kipróbálhatod saját otthonodban vagy irodádban, több napig is. További részletekért helyezd próbaszék-listádra: